Tizenegy X. (Nemesis)

A végén együtt leszünk majd -

házunkban kandalló tüze ég,

nappalinkban halk zene szól,

a tű pattog a lemezen.

Szívünkben kígyó tekereg,

én forró teát viszek neked,

s szólok, "kezed s szád meg ne égesd",

én kétellyel szórom meg az enyémet.

Szörnyű átok, véres tekintet,

gyilkosa megtépett lelkemnek előttem űl, 

én csodálom őt, szemében a farkast,

a bölcset, a baglyot, a rókát, a ravaszt:

Ahogy a hóban léptet,

ahogy szabad,

ahogy tudja mindazt, amit én nem,

ahogy beteljesíti majd a végem,

ahogy most felveszi puskáját

és bátran halántékon lő.